Azoknak, akik az első két tanfolyamot már részt vettek egy olyan kétnapos tanfolyamot kínálunk, amiben az aktualitások áttekintésén túl az AML újabb aspektusait (pl.: pénzforgalmi kérdések, AI használata a pénzmosás-megelőzésésben stb) járjuk körül. A képzésen interaktív gyakorlatokkal is készülünk, hogy ezáltal még teljesebb szakmai élményt nyújthassunk a résztvevőknek. Az előadók a maguk területén ismert és elismert szakemberek.
Ez a kétnapos, haladó szintű képzés azok számára készült, akik már elvégezték az első két AML tanfolyamot, és szeretnék tudásukat naprakészen tartani. A program során nemcsak az aktualitásokat tekintjük át, hanem mélyebb szakmai összefüggéseket is feltárunk – különösen azokat, amelyek a pénzmosás-megelőzés legújabb kihívásaihoz kapcsolódnak.
A tanfolyam interaktív gyakorlatokkal egészül ki, hogy ne csak tudásban, hanem élményben is maradandót nyújtson.
Célunk, hogy a résztvevők naprakész és mélyebb szakmai tudással távozzanak, amelyet azonnal alkalmazni tudnak a gyakorlatban is. A képzés fókuszában a változó szabályozási és technológiai környezetre való reagálás, valamint a komplex helyzetek értelmezése áll.
Ez a kurzus azoknak szól, akik:
már részt vettek az AML alapképzéseinken (a képzésen való részvételhez az első két modul elvégzése nem feltétel, azonban ajánlott)
haladó szintű tudásra vágynak a pénzmosás-megelőzés területén,
naprakész információkat és gyakorlati példákat keresnek,
érdeklődnek az új technológiák és az AI gyakorlati AML-alkalmazása iránt.
KYC-információk értelmezése a nemzetközi pénzforgalomban
A legnagyobb pénzmosási botrányok tanulságai
Modern technológiák (AI, szűrőrendszerek) az AML szolgálatában
Magántőkealapok, bizalmi vagyonkezelők tulajdonosi háttere
Kriptovaluták AML szempontból
Szankciós rendszerek aktuális kérdései
Financial Crime Compliance: esettanulmányok és tapasztalatok
A kurzus intervalluma: 2 napos képzés (9-17h)
A kurzust HIBRID formában hirdetjük meg, így lehetőség van választani az online platform és a személyes tantermi képzés között.
A képzés elvégzésével a Budapest Institute of Banking (BIB) a Magyar Bankszövetség szakmai elismerését is igazoló tanúsítványt állít ki.
Erre a kurzusra jelenleg nincs meghirdetett időpont. Az „Érdeklődöm” gombbal jelezheti, hogy érdekli a képzés — elsőként értesítjük, amint kitűzzük a következő alkalmat.

Partner
Részletes szakmai profilCompliance Officer
Részletes szakmai profilCompliance igazgató
Részletes szakmai profilHead of compliance advisory support
Részletes szakmai profilAML Kompetencia Központ vezető
Részletes szakmai profilHead of compliance
Részletes szakmai profilManager
Részletes szakmai profil